Karaffa Gyula bőrműves oldala
Bőrbe kötve minden értékes.

MENÜ

A kezdetek

 

1987-ben kaptam egy zsák hulladékbőrt. Addig a cipőmön kívül más bőrtárgyam a szegénység miatt szinte nem volt. Égetett, faragott mintás karkötőket készítettem először egy butiknak, mert akkor ez nagy divat volt. Szinte csonttá ég a talpbőr, ha forró vízbe áztatjuk, majd körbegumizva grillsütőben megsütjük. Természetesen vigyázni kell a folyamatot, a legkisebb rendellenességnél közbe kell avatkozni. A karkötők indián mintásak voltak, de lehet ezzel a technikával akár rovásírásos karkötőket is készíteni.

1989-ben merészen iparengedélyt váltottam, doboz-, tok és papucskészítő kisiparos lettem. Ekkor még varrógépem sem volt, a táskákat fűztem, és ha kellett, kézzel varrtam. Készítettem tokokat, szemüvegtokokat, oldaltáskákat, sarukat, táskákat, öveket, kutyás tárgyakat, nyakörveket, pórázokat, szalvétatartókat, nyakláncokat, karkötőket. Eközben javítottam is, hiszen a szakmát csak magamtól tanultam, és a javítás a legjobb tanítómester ebben a szakmában. Javítottam táskákat, pénztárcákat, öveket, de lószerszámot, nyerget is. Bőrrel vontam be kinyilt légzsákos kormánykereket, készítettem autó belső kárpitot is. Mindemellett piacra jártam, a legjobb helyem a szentendrei templomtér volt.

Sikerült egy Gritzner nevű asztalos bőrvarrót is szereznem, amivel már más jellegű tárgyakat is meg tudtam csinálni.

1992-93-ban Erdélyből és az Európát járó lengyelek által elözönlött bennünket az olcsó bőrárú és a bizsu. Ezekkel az árakkal nem lehetett versenyezni, egy ideig gáztömítések eladásából éltünk, de később kénytelen voltam az engedélyemet visszadni.

 

Második forduló

 

2005-öt írunk, amikor hazakerültem a Budapesti munkahelyemről. Bátorságban nem volt hiány, azonnal vállalkozói engedélyt váltottam, amibe elsősorban bőrös foglalkozásokat vezettettem be. (Kézműves foglalkozások tartása, népi bőrékszerek készítése, bőrtárgykészítés, piacozás, stb.)

Most azonban tervezettebben és kicsit felkészültebben kezdtem újra a "szakmát". Sikerült több forrásból jól bőröket vásárolni, majd elkezdtem a bőrös szakmával kapcsolatos szerszámok, eszközök gyűjtését is. Van kéttűs lapos Minervám, van karos Claes spárgavarróm, karos Adler, Singer susztergépem, karos Adlerem, lapos Singerem, Kaiserem, Pfaffom, Lucznikom, Unionom, van oszlopos Minervám, de  a legrégibb gépem egy karos susztergép, ami Patent Elastic névre hallgat és az 1870-es évek körül készült. Van patentezőm, szegecselőm, ringlizőm, van szíjgyártó gépem, van serfelőm, van szíjhasítóm. Ezekből a gépekből tervezem, hogy egyszercsak egy "nyitott műhelyben" bemutatom a gépek fejlődését, a különféle munkafeladatra készített gépek sokszínűségét. Sajnos a Leader programban erre eddig nem volt módom pályázni, mert az önrész akkora lenne, amit nem tudok előteremteni.

 

Folyt. köv.

 

Hírek

  • Elindult hát
    2010-10-13 14:31:01

    Bőrös honlapomat elindítottam. Kíváncsian várom az érdeklődőket, akár megrendelőket is. Lesz olyan?

Asztali nézet